RU | HU | EN
02 апреля 2020

Moratórium részletek

Tisztelt Ügyfeleink!

A 2020. március 18-án, a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében hozott, 47/2020. (III. 18.) Korm. rendeletben foglalt moratóriumi rendelkezések, valamint annak a részletszabályairól szóló, 2020. március 24-én közzétett 62/2020 (III.24) Korm. rendelet alapján a moratórium hatálya alá tartozó kölcsönök esetében a tőke-, kamat, és díjfizetési kötelezettségek automatikusan felfüggesztésre kerülnek, amennyiben Önök másként nem rendelkeznek.

Amennyiben a fent hivatkozott Korm. rendeletben foglalt moratóriumot nem kívánják igénybe venni, azaz az Eximbank Zrt.-vel kötött hitelkeretszerződésükben meghatározott fizetési kötelezettségeiknek a szerződésbe foglalt törlesztési ütemezés szerint maradéktalanul eleget kívánnak tenni, úgy kérjük, hogy az erre irányuló kérelmüket írásban jelezzék kapcsolattartójuknál, vagy az  címen. Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy kérelmüket a hivatkozott Korm. rendeletben meghatározott lejártáig bármikor módosíthatják, ekként a fizetési moratóriumot a Korm. rendeletben foglalt feltételek és ott meghatározott határidő szerint utóbb is igénybe vehetik.

Az EXIM finanszírozási szakértői – szoros együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal –, a fizetési moratóriumon túlmenően is megkezdték kárenyhítő programjaink kidolgozást annak érdekében, hogy a korlátozások feloldását követően, a magyar vállalkozások azonnal vissza tudjanak térni a külpiacaikra.

Fontos hangsúlyozni, hogy az EXIM pénzügytechnikai megoldásai alkalmasak arra, hogy kezeljék a nem piacképes kockázatokat is, ezért az aktuális helyzetben is készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére, ha forrásigényük, likviditási nehézségük van.

Ha bármilyen kérdése, kérése van, készséggel állunk rendelkezésére!

EXIM

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены