HU | EN | RU
2020. március 24.

Moratórium tájékoztató

Tisztel ügyfeleink!

Fontosnak tartjuk, hogy a kialakult járványügyi helyzetben is biztosítsuk folyamatos szakmai támogatásunkról. A vállalkozásokat negatívan érintő hatások, egy gazdasági lassulás vagy visszaesés mindig előtérbe helyezi az állami hátterű pénzintézetek, így az EXIM szerepvállalását is. Ez az anticiklikus szerep, – egy esetlegesen elhúzódó járványhelyzet esetén is –, még tovább erősödik.

25 éves exporthitelügynöki tapasztalatunkkal, finanszírozói és biztosítói szaktudásunkkal, illetve mély nemzetközi piacismeretünkkel szeretnénk biztosítani működésünk és partnerségünk változatlan stabilitásáról.

Az EXIM finanszírozási szakértői – szoros együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal –, már a járványügyi vészhelyzet1 elrendelésekor megkezdték annak feltérképezését és kidolgozását, hogy milyen kárenyhítő intézkedésekkel, programokkal tudjuk támogatni a magyar vállalkozásokat abban, hogy a korlátozások feloldását követően azonnal vissza tudjanak térni a külpiacaikra.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a magyar kormány, a 2020. március 18-án, a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében hozott Kormányrendeletben2 a 2020. március 18. napján huszonnégy órakor fennálló szerződések alapján már folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésre vonatkozóan tőke- és kamat- és díjfizetési haladékot biztosít a rendelet hatálya alá tartozó adósok részére 2020. 12. 31-ig, továbbá a vészhelyzet fennállása alatt lejáró szerződések szintén ez év végéig történő meghosszabbításáról rendelkezik.

A megkezdett munkát tehát a teljes magyar gazdaság megsegítését szolgáló kormányzati rendelkezéssel kiegészítve folytatjuk, és a Kormányrendelet hatálya alá eső szerződések vonatkozásában az elrendelt moratóriumot minden érintett Ügyfelünk esetében kezeljük. A Kormányrendelet rendelkezéseinek részletes szabályait leíró további jogszabályok hivatalos közzétételét követően részletes tájékoztatást nyújtunk, addig is szíves türelmüket kérjük!

Fontos hangsúlyozni, hogy az EXIM pénzügytechnikai megoldásai alkalmasak arra, hogy kezeljék a nem piacképes kockázatokat is, ezért az aktuális helyzetben is készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére, ha forrásigényük, likviditási nehézségük van.

Ha bármilyen kérdése, kérése van, készséggel állunk rendelkezésére!

40/2020. (III.11.) Korm. rendelet

47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены