2017. évi sajtóközlemények

1,5 milliárdot fektetnek abba a magyar startupba, amelyik forradalmasíthatja a gyógyszergyártást

Az EXIM Exportösztönző Magántőkealap több lépésben közel 1,5 milliárd forintot fektet a RotaChrom magyar startupba.

Az innovatív vállalkozás egyedi gyógyszerhatóanyag-tisztítási technológiája – amelynek köszönhetően sokkal hatékonyabb és gazdaságosabb a gyógyszergyártás folyamata – már jelen van a nemzetközi piacon, a mostani tőkeinjekcióval át akarják alakítani a teljes szektort.

 iCPC a két feltalálóvalA dabasi cég egy eddig csak kis méretben létező technológiát tett ipari körülmények között is alkalmazhatóvá. E megoldás a gyógyszerek hatóanyagának tisztítása során rendkívüli hatékonyságnövekedést és tisztaságjavulást tesz lehetővé, így akár 80%-os költségmegtakarítást biztosítva.
A RotaChrom Technológiai Kft.-t 2014-ben alapította Németh László vegyészmérnök és Lorántfy László vegyész, hogy a saját ötletükön alapuló szabadalmaztatott technológiát továbbfejlesszék és bevezessék a piacra. Dabason található a RotaChrom központi irodája és laborja, ahol 2016-ban kezdték meg a RotaChrom CPC berendezések kis szériás gyártását és értékesítését. A RotaChrom eszközét használja többek között a világ egyik vezető generikus gyógyszergyártója is. Az alapítás óta eltelt három évben a cég ugrásszerűen növelte árbevételét, amely 2016-ban meghaladta a 100 millió forintot, ezzel megháromszorozta az előző évi forgalmát.
A magyar cég által szabadalmaztatott gyógyszerhatóanyag-tisztítási eljárás fokozatosan kiszoríthatja a gyógyszeriparban jelenleg elterjedt, mintegy 5,5 milliárd eurós piacú preparatív folyadék-kromatográf megoldást. A GB & Partners által kezelt EXIM Exportösztönző Magántőkealap meglátta a lehetőséget a technológiában, a vázolt üzleti modellben.
Az egyedi technológiai újítás ipari léptékű elterjedésével új korszak kezdődhet a gyógyszerhatóanyag-tisztításban. A hosszú távú stratégia következő állomása az intenzív nemzetközi terjeszkedés, amelyhez a szükséges forrást az EXIM Exportösztönző Magántőkealap biztosítja. A GB & Partners által kezelt Alap több lépcsőben közel 1,5 milliárd forintot fektet be a cégbe, jelentős kisebbségi tulajdonrészt szerezve. A cég távlati tervei között szerepel a tőzsdére lépés is.
A befektetésnek köszönhetően a RotaChrom felépíti első bértisztító-központját Magyarországon, amit további egységek követhetnek világszerte. „Ahhoz, hogy a RotaChrom eljárása ipari léptékben is meghatározóvá váljon, fokozatosan meg kell jelennünk a világ más piacain is, ehhez pedig nélkülözhetetlen a tőkebevonás. Technológiánk iránt óriási a kereslet, hiszen radikálisan csökkenti a gyógyszerek gyártási költségeit” – nyilatkozta az egyik alapító, Németh László, aki saját cégeinek létrehozása előtt az egyik vezető japán műszergyártónál is dolgozott.
A befektetést követően a RotaChrom szervezete is átalakul, melynek célja, hogy az eddigi K+F fókusz mellett a vállalkozás világpiaci tevékenységében a gyártás és értékesítés is nagyobb mértékben megjelenjen. Az innovációs képesség megtartása és kiaknázása továbbra is fontos eleme marad a vállalat működésének, ebben is fogja segíteni a társaságot új termelési igazgatója, Dugár Zsolt. Ezzel együtt a cég operatív irányítását új menedzsment veszi át az alapítóktól Polányi Sándor vezérigazgató irányításával, akik így a szakmai munka felügyeletére tudnak összpontosítani.

Sajtószoba

24 nov. 2016

Magyar Export Napja

Sikerrel indítottuk útjára a hagyományteremtő szándékkal létrehozott Magyar Export Napját.

15 nov. 2016

Sikeres kötvénykibocsátás

2016. november 14-én sor került az Eximbank első magyar jog alatti tőkepiaci megjelenésére.  

10 nov. 2016

Exportra fel! – Tatabánya

Gazdasági fórumsorozatunk ez évi utolsó állomásaként Tatabányára látogattunk el.

13 okt. 2016

Exportra fel! – Pécsett

Pécs, 2016. október 13. - Gazdasági fórumsorozatunk csütörtökön Pécsre érkezett.

13 szept. 2016

Exportra fel! - Szolnok

A cégek külpiacra lépésének ösztönzése, támogatása érdekében indított „Exportra fel!” fórumsorozatunk őszi első állomásának Szolnok városa adott...

27 máj. 2016

“Exportra fel!” Fórumsorozatunk...

Nyíregyháza, 2016. május 25. – A cégek külpiacra lépésének ösztönzése, támogatása, a hazai beszállítói kapacitások fejlesztése érdekében...

23 máj. 2016

Kazah-magyar megállapodás

Budapest, 2016.05.23. - A mai napon az Eximbank a KazAgro és az ADM Capital vezetői ünnepélyes keretek között formálisan is aláírták a...

exim rovitex sajtotaj 640
21 ápr. 2016

Az EXIM refinanszírozott...

2016. április 20. Pécs – Urbán Zoltán vezérigazgató úr sajtótájékoztató keretében  számolt be arról, hogy az EXIM -  mely  a Magyar Kormány...

Urbán Zoltán, az EXIM vezérigazgatója és Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója aláírják a megállapodást
23 febr. 2016

Agrárexport ösztönzés

Az Eximbank az agrárexport ösztönzése céljából kiterjeszti az állattenyésztésben működő integrátoroknak beszállító termelők számára is a...

EXIM Pecs 010 1024x683
10 febr. 2016

Megnyílt az EXIM pécsi képviselete

Megnyílt a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt EXIM dél-dunántúli képviselete Pécs városában. A Magyar Kormány...

17 dec. 2015

Szárnyal a magyar agrárexport

A magyar agrárexport lehetőségei kibővültek, és a mezőgazdaság több szektorával is esélyünk lehet a világpiacok meghódítására.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban szabályzat

megértettem

Mik azok a „cookie-k”, avagy a „sütik”

  • Egyes általunk használt "sütik" elengedhetetlenek az oldal megfelelő működéséhez („folyamat sütik”), mások információkat gyűjtenek a weboldal használatával kapcsolatban (statisztikák), hogy még kényelmesebbé és hasznosabbá váljon az oldal. Néhány "süti" csak átmeneti és eltűnik a böngésző bezárásával, míg léteznek tartós változatok is, melyek huzamosabb ideig számítógépen maradnak.

A "sütik" célja

  • a látogató beállításainak, használati szokásainak rögzítésével az oldalon való navigáció és ezáltal a honlap használatának megkönnyítése
  • a felhasználói élmény javítása, azáltal, hogy információt gyűjtünk arról, hogy a látogató hogyan használja a weboldalt, mely oldalait látogatja vagy használja leggyakrabban. Így megtudhatjuk, hogyan biztosítsunk még jobb felhasználói élményt, ha ismét meglátogatja oldalunkat
  • statisztikák gyűjtése, melyek elemezése segíti megérteni azt, hogy a látogatók hogyan használják a website mellett a további online szolgáltatásokat, amelyeket ezáltal tovább fejleszthetünk
  • a weboldal továbbfejlesztése, majd finomhangolása a látogatói igényeknek megfelelően

Ilyen "sütiket" használunk 

  • "munkamenet sütik"
    A "munkamenet sütik" a honlap böngészéséhez, a funkciók használatához szükségesek, többek között lehetővé teszik a látogató által adott oldalon, funkcióban vagy szolgáltatásban végzett műveletek megjegyzését. A "munkamenet sütik" alkalmazása nélkül a honlap zökkenőmentes használata nem garantálható. Érvényességi idejük az adott látogatás időtartamára terjed ki, a "sütik" a munkamenet végén vagy a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek.
  • "használatot támogató sütik"
    Ezek a "sütik" lehetővé teszik, hogy honlapunk megjegyezze, hogy milyen működési módot választott (pl. honlap magyar vagy angol változatot használja, kereső eredmény listájában hány találat jelenjen meg egyszerre stb.). Ez annak érdekében történik, hogy a következő látogatás alkalmával ezeket ne kelljen újból megadnia. 
  • "teljesítményt biztosító sütik" segítségével információt gyűjtünk arról, hogy látogatóink hogyan használják honlapunkat. Teljesítménymérés céljából weboldalunk minden látogatás alkalmával harmadik fél általi „sütiket” használ. A „sütik” használatával nyomon követjük, hogy a weboldalt hányan látogatják, és milyen tartalmak iránt érdeklődnek. Minden információt név nélkül tárolunk és a látogatók viselkedésének anonim elemzésére használjuk, hogy magas színvonalú élményt tudjunk biztosítani a felhasználóknak.
    A honlapunk a Google Analytics analitikai célú sütijeit használja. A szolgáltatással kapcsolatos részletes tájékoztatót a következő linken keresztül érhető el: https://www.google.com/analytics/terms/us.html

Maximális biztonság

  • Lényeges, hogy a bank a "sütik" engedélyezése esetén sem jegyez meg semmilyen azonosítót vagy jelszót. A látogató a "sütik" elfogadása esetén is teljes biztonságban használhatja szolgáltatásainkat.

A "sütik beállításának" ellenőrzése, a "sütik" letiltása

  • A modern böngészők engedélyezik a "süti beállítások" módosítását. A böngészők egy része alapértelmezettként automatikusan elfogadja a "sütiket", de ez a beállítás is megváltoztatható annak érdekében, hogy a jövőre nézve megakadályozza a látogató az automatikus elfogadást. Átállítás esetén a böngésző a továbbiakban minden alkalommal felajánlja a "sütik beállításának" választási lehetőségét.
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy mivel a "sütik" célja a weboldal használhatóságának és folyamatainak támogatása, valamint megkönnyítése, a "sütik" letiltása esetén nem tudjuk garantálni, hogy a látogató képes lesz a weboldal valamennyi funkciójának teljes körű használatára. A weboldal ez esetben a tervezettől eltérően működhet a böngészőben.